Varázslatos Kémia tábor logo

Beszámolók a 2017-es táborról

 

Élménybeszámoló


A varázslatos kémia tábort igen sokféleképpen lehet jellemezni. Szerintem rendkívüli és számomra egy életre szóló élmény volt. A hét során különféle tudományos és szabadidős programokban vehettünk részt, számos helyszínen.

Az egyik ezek közül a szakmai előadások voltak. Itt olyan tudósok beszámolóit hallgathattam meg, akikkel a tábor nélkül soha nem találkozhattam volna. Sok új információt megtudtam az előadásokból. Nem csak tudományos dolgokat, hanem motiváló élettörténeteket is olyan emberektől, akik példaképeink lehetnek.

Gyakorlati programként laborgyakorlatokon vehettünk részt. Ezek alatt lehetőségem nyílt olyan dolgokat tanulni, amelyek segíteni fognak nekem a későbbi tanulmányaim során. Nagyon élveztem, hogy sok különleges és látványos kísérletet elvégezhettünk és mindegyik végén a jelenségek tudományos magyarázatát is megtudtuk.

Számomra mégis a legérdekesebb az EGIS gyógyszergyárban tett látogatásunk volt. Azon kívűl, hogy betekinthettünk a gyártási folyamatokba, megnézhettük a gyár analitikai laborját, ahol a fejlesztés zajlik. Itt elmagyarázták nekünk azt, hogy hogyan jutnak el egy ötlettől a késztermékig. A laborban tett látogatás, és egy gyógyszerészhallgató beszámolója (aki a szakmai beszélgetések alkalmával mesélt nekünk) győzött meg arról, hogy felnőtt koromban én is gyógyszerész szeretnék lenni.

A hét elején csopotba osztottak bennünket és kaptunk egy témát, amit ki kellett fejtenünk egy előadás során. Ezt pénteken adtuk elő és az első három csapat meglepetést kapott. Nagyon élveztem a csapatmunkát, sokat nevettünk és közben rengeteg tudományos érdekességgel gazdagodtunk.

A színes programok mellett az is fantasztikus volt, hogy olyan fiatalok között lehettem, akiknek hasonló az érdeklődése, mint nekem. Végre nem én voltam az egyetlen a társaságban, aki rajong a tudományért és ennek köszönhetően mindenkivel jól el tudtam beszélgetni. Remek volt a hangulat és több új barátot is szereztem.

A tábor szerervezői is nagyon segítőkészek és kedvesek voltak, bátran fordulhattunk hozzájuk kérdéseinkkel, szívesen beszélgettek velünk, valamint mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Ezt ezúton is köszönöm nekik.

A varázslatos kémia tábor volt életem egyik legjobb és legizgalmasabb élménye. Köszönöm, hogy részt vehettem benne és remélem, hogy jövőre is ott lehetek

Piszman Zsófia Ilona


Varázslatos Kémiatábor


Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem a MKE által rendezett 2017. évi Varázslatos Kémia táborban, Szombathelyen. Tudással és élményekkel gazdagon tértem haza.

Az első nap megismerkedhettünk a szervezőkkel, és egymással. Vali néni volt a házigazdánk, aki remek városismereti programmal készült, így felfedezhettük Szombathely gyönyörű belvárosát, és a település kémikus-kötődéseit. Közben megismerkedtünk csapattársainkkal. Betti néni volt a főszervező, aki Dénes bácsival már évek óta lankadatlan lelkesedéssel szervezi a tábort. Mindhárman igazán kedvesek, segítőkészek voltak, illetve sok érdekes dolgot tanulhattunk tőlük. Ez úton is szeretném társaim nevében is megköszönni mindezt.

Összesen 20-an voltunk táborozók: 12 fiú, 8 lány; vegyesen voltunk nyolcadikosok, kilencedikesek, és tizedikesek ; az ország különböző részeiről érkeztünk, de közös volt bennünk a kémia szeretete.

A hét során öt csapatba voltunk osztva. Közösen dolgoztunk a kapott projektfeladatunkon , melyet utolsó nap kellett bemutatnunk. A zsűri véleménye szerint a legkiválóbb csapat a Dinnye, a legjobb szónok Batka Bence.

Számos érdekes programon vehettünk részt, gondolkodtató előadásokat hallgathattunk, valamint laborgyakorlatokon hasznosíthattuk tudásunkat. A fő téma a vízminőség vizsgálata, és a komplexek izgalmas világa. Mindeközben rengeteget tanultunk.

Lezárásképp Piszman Zsófiát, tábori szobatársamat szeretném idézni: ,, Jó együtt lenni olyan emberekkel, akik ugyanúgy ,,furák” ,mint én.”

Remélem, hogy a jövőben még sokukkal találkozhatok a táborban, esetleg kémiaversenyen. A tábort csak ajánlani tudom. Egy hét kémiázás ilyen jó hangulatban: Mi más lehetne, ha nem jó?- Varázslatos…

Peti Kamilla


Varázslatos Kémia nyári tábor


2017 nyarán immár másodszor vettem részt a Varázslatos Kémia nyári táborban. Az idei évben Szombathelyen az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban került megrendezésre. 

Első nap a hosszú utazás miatt csak délután tudtuk elkezdeni a programokat. Miután elfoglaltuk a kollégiumi szobákat, csoportokba osztottak bennünket, majd megkaptuk a projektmunkákat, amelyeket a tábor ideje alatt kellett elkészíteni, és a végén a szervezők előtt előadni. A tábor vezetői úgy gondolták, hogy nem tölthetjük el a tábort egy olyan helyen, amit nem is ismerünk, ezért egy városismereti túrán vettünk részt, aminek ugyan nem élveztük minden pillanatát a nagy hőség miatt, de azért nagyon jól szórakoztunk.

A nap zárásaként Baranyai Tibor gimnáziumi tanár hosszú, de annál izgalmasabb előadását hallgathattuk meg, melynek témája a biokémia volt és elmélyedhettünk az idegrendszer működésében.

Második nap - miután kihevertük a korai kelést - a körmendi EGISZ Gyógyszergyárat látogattuk meg. Itt megnézhettük a granulátumok készítését, a gyógyszerek csomagolásának folyamatát, a raktár felépítését és működését, valamint a labor területére is ellátogattunk. A délután folyamán laborgyakorlaton vettünk részt. Ezen gyakorlat során megismerkedtünk a vékonyréteg kromatográfiával, valamint elvégeztük a „Golden rain” vagyis „Arany eső” nevezetű kísérletet, amely során PbI2 csapadékot hevítettünk majd hűtöttünk le gyorsan, így kapva kristályos csapadékot.

Este - miután elfogyasztottuk a jól megérdemelt vacsoránkat - Dr. Auer Tibor előadásán vettünk részt. Ezen az előadáson az agyi MR vizsgálatról hallottunk, amely sokunk érdeklődését felkeltette.

Szerda délelőtt egy szombathelyi szennyvíztisztító telepre látogattunk, ahol a programunk két részből állt. Elsőként ötfős csoportokban körbejártuk a labor részét, ahol a vizek vizsgálatával foglalkoznak, kémia és biológia szempontból egyaránt. Majd közösen mentünk át a kinti részre, ahol azt láthattuk, hogy gyakorlatban hogy működik a szennyvíz tisztítása.

Ebéd után az ELTE Bolyai Gimnáziumba mentünk, ahol a csoport ismét két részre osztott, és nekivágtunk a 3 órás labormunkának. Az a csoport ahol én voltam, elsőként a vízkeménységet vizsgálta Dr. Füzesi István vezetésével. Ekkor a kémcsőben végzett kísérleteken kívül titráltunk is, amely során EDTA mérőoldattal kellett meghatározni a víz Ca és Mg tartalmát murexid, valamint eriokrómfekete T indikátorral. Szerencsésnek mondhatom magam, mert már titráltam korábban, de ez alkalommal is nagyon élveztem, magát a folyamatot is, az ehhez szükséges pontosságot, és a látványos színváltozást.
Este Horváth Mátyás tartott előadást az ELTE gyógyszerészeti karáról, mivel sokakat érdekel közülünk ez a kar, igazán hasznosnak éltem meg. Ezt követően a közös tanulószobában minden csapat befejezte a projektfeladatát.

Másnap a napunkat meglepően nem kémiázással, hanem a Tófürdőben kezdtük. Habár az idő egyedül ezen a napon volt borúsabb nagyon jól éreztem magamat, és szerintem mindenki más is. Délután laborgyakorlat következett, ahol most cseréltek a csoportok, így én Szabó Bence vezetésével, a komplexkémiával ismerkedtem meg. A tábor előtt a komplexek nem álltak hozzám valami közel, de az érthető magyarázatnak köszönhetően sokkal jobban megszerettem őket, érdekes volt, és itt is nagyon különböző színváltozásokat láthattunk.

Ezen az estén Horváth István Tamás beszélt a fenntarthatóságról, illetve röviden az életútját is bemutatta. Nagyon érdekes és inspiráló volt hallani, mennyi helyre eljuthat az ember a kémiának, valamint a kitartó kutatómunkának köszönhetően.
Az utolsó napunk délelőttjén minden csapat előadta a projektmunkát, amelyen a hét folyamán dolgozott, ezt a tábor vezetői értékelték. Ahogy a tábor alatt végig, itt is bátran lehetett kérdezni, és mind hasznos információkkal gazdagodtunk. Az ebédet követően fájó búcsú után, közösen indultunk Budapestre vonattal, majd onnan mindenki egyénileg haza.

Én személy szerint nagyon örülök, hogy tavaly és idén is részt vettem a Varázslatos kémia nyári táborban, és kicsit sajnálom, hogy a jövő évi jubileumi, 10. alkalmon már nem leszek ott. Azáltal, hogy egy gimnáziumban voltak a laborgyakorlatok, és gimnáziumi tanárok vezették azokat, amellett, hogy érdekesek, érthetőek is voltak. Ha kérdése volt bárkinek, nem félt feltenni és biztosak lehettünk benne, hogy kielégítő és részletes választ kapunk, ez igaz az előadásokra is. Olyan közösségben eltölteni egy hetet, ahol mindenki hasonló érdeklődési körű mindig nagy élmény, és a rövid idő ellenére nagyon jó barátságok születhetnek, és születtek is. Mindenkinek, aki érdeklődik a kémia iránt nagy szeretettel ajánlom ezt a tábort.

Szécsi Virág Barbara és Farkas Norbert

 

Go to top